Az általános iskola elvégzése után felvételt nyertem a Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatára, ahol életem egyik legjobb időszakát töltöttem el. Ezt követően, 2014-ben kezdtem meg tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem osztatlan tanárszakos hallgatójaként, földrajz-történelem szakon, ahol 2020-ban végeztem. 2020-ban az ELTE Földtudományi Doktori Iskola hallgatója lettem, ahol 2024-ben abszolváltam, 2025-ben pedig megvédtem a disszertációmat, jelenleg doktorvárományos vagyok. A disszertációm címe: A tantárgyi integráció lehetőségei a magyarországi földrajztanításban a társadalomtudományos tantárgyakkal.
Már általános iskola óta érdekel a tanári pálya, ez az érdeklődés a gimnáziumban pedig csak fokozódott. Úgy gondolom, hogy a dráma tagozaton eltöltött négy év, az ott szerzett tapasztalatok rendkívül hasznosnak bizonyulnak a tanári pálya kihívásainak megoldásában. A gimnáziumban szerzett drámapedagógiai tudást igyekeztem az egyetemi évek során is bővíteni, színesíteni: nagyon fontosnak tartom e módszerek alkalmazását a tanulási-tanítási folyamatban is. Gyakorló tanárként különösen érdekel a szakmódszertan; ezen a blogon is főleg olyan anyagokat osztok meg, amelyek egy-egy téma tanításához, feldolgozásához nyújthatnak segítséget.
Fontosnak tartom továbbá, hogy az egyetemről kikerülő pedagógusok könnyedén elboldoguljanak az IKT-eszközök és -módszerek világában, a különféle eszközök magabiztos használatával felkeltsék a diákok érdeklődését, valamint ezekkel színesítsék a közös tanulási folyamatot. Diplomamunkámat is e témában írtam.
Munkahelyek:
Fontosnak tartom továbbá, hogy az egyetemről kikerülő pedagógusok könnyedén elboldoguljanak az IKT-eszközök és -módszerek világában, a különféle eszközök magabiztos használatával felkeltsék a diákok érdeklődését, valamint ezekkel színesítsék a közös tanulási folyamatot. Diplomamunkámat is e témában írtam.
Munkahelyek:
- ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földrajz- és Földtudományi Intézet, 2025–, mestertanár
- Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium, 2020–, földrajz–történelem szakos tanár
- Prekog Alfa Kft., 2021–2022, oktató (pedagógus-továbbképzések)
Tanítási gyakorlatok:
Konferenciák és versenyek:
- Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium, 2019/2020-as tanév – földrajz és történelem
- Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola, 2019. tavasz – történelem
- Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 2018. ősz – földrajz
Konferenciák és versenyek:
- I. Imre Sándor Neveléstudományi Konferencia, 2023. november 9-10. [Budapest] – részvétel. A földrajz és a társadalomtudományos tantárgyak kapcsolata a társadalmi- és a gazdasági folyamatok vonatkozásában
- Fenntarthatóságra nevelés a nevelési-oktatási intézményekben II. Konferencia, 2023. szeptember 29. [Budapest] – részvétel. Seres Zoltán – Nagy Bence: A fenntarthatóságra nevelés gyakorlati lehetőségei két eltérő környezeti adottsággal rendelkező budapesti gimnáziumban
- X. Magyar Földrajzi Konferencia, 2021. szeptember 24. [Budapest] –részvétel. Szintézisalkotás a földrajztanítás során együttműködve a természettudományos tantárgyakkal és a történelemmel
- 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, 2021. április 20-22. [Nyíregyháza]. Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai szekció – Környezeti nevelés tagozat, II. helyezés: Hatékony földrajztanulás digitális és online médiumok segítségével; témavezető: dr. Makádi Mariann
- XXI. Eötvös Konferencia, 2020. szeptember 25-26. [Budapest] – részvétel. Hatékony földrajztanulás digitális és online médiumok segítségével
- ELTE TTK Tantárgypedagógiai és Oktatástechnológiai Tudományos Diákköri Konferencia, 2019. december 16., I. helyezés: Hatékony földrajztanulás digitális és online médiumok segítségével; témavezető: dr. Makádi Mariann
- XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, 2019. április 15-17. [Esztergom]. Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai szekció – A természeti környezet megismerésének pedagógiája tagozat, I. helyezés: Környezeti szemléletformálás – a fenntarthatóság témakörének feldolgozási módszerei és eszközei a földrajztanításban; témavezető: dr. Makádi Mariann
- XX. Eötvös Konferencia, 2019. április 12-13. [Budapest] – részvétel. A környezeti szemléletformálás módszerei és eszközei a földrajztanításban
- ELTE TTK Tantárgypedagógiai és Oktatástechnológiai Tudományos Diákköri Konferencia, 2018. december 17., I. helyezés: Környezeti szemléletformálás – a fenntarthatóság témakörének feldolgozási módszerei és eszközei a földrajztanításban; témavezető: dr. Makádi Mariann
Ösztöndíjak, elismerések:
- Belső-Pesti Tankerületi Központ Fiatal Kiváló Pedagógusa, 2024/2025. tanév
- Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíj, 2024/2025. tanév
- Fiatal természettudományos tanár (FITT) alkotói díj, 2024/2025. tanév
- Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP), 2023/2024. tanév (5 hónap) – A földrajz és a történelem tantárgyak kapcsolata a társadalmi- és a gazdasági folyamatok vonatkozásában – komplex segédanyag pedagógusok számára
- Fiatal természettudományos tanár (FITT) alkotói díj, 2023/2024. tanév
- Év tanára PamPamPam-díj, 2022/2023. tanév – Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
- Pénziránytű Tanári Díj, 2022/2023. tanév
- Fiatal természettudományos tanár (FITT) alkotói díj, 2022/2023. tanév
- Pénziránytű Tanári Díj, 2021/2022. tanév
- Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj, 2019/2020. tanév (10 hónap)
- Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP), 2019/2020. tanév (10 hónap) – Hatékony földrajztanulás digitális és online médiumok segítségével
Tagság:
- MTA Földrajz Oktatási Albizottság, 2025–
- Magyar Földrajzi Társaság, 2025–
Publikációs lista.
A blog fejlécében található, rólam készült rajzot az egyik diákom, Zsebők Zsombor készítette, ezúttal is köszönet érte!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése